Vasárnap elkezdődött számomra is a versenyszezon. Ha már megígértem, hogy készülök elindultam a Pécs-Harkány futóversenyen. a Hoka Team Hungary képviseletében. Na és persze a Terepfutó Suli képviseletében is. Még eléggé idény eleji formát mutattam, de a 25 km-es táv önmagában nem volt túl megerőltető. Az iram nem ment még úgy, ahogy szerettem volna. Inkább maraton tempóban futottam, mint félmaratoniban. 1óra 36 perc 55 mp. lett az időeredményem, ami 3.50-es km átlagot jelent. Ez nagyjából a terveim szerint alakult. Helyezésemet tekintve az abszolút listán 25. lettem, míg a korosztályomban (40-45 évesek) 2. helyet sikerült elérnem.
A táv elején óvatosan kezdtem. Az első kilométer még nagyjából sík volt, így lehetett rajta hasítani. Beálltam a 3. nagy bolyba és figyeltem, hogy csapattársaimtól ne maradjak le nagyon. Carlos és Ákos egész közel voltak ekkor még hozzám. Carlos az emelkedőhöz érve (ami 5 km-ig folyamatosan vitt minket egyre magasabbra) szép lassan elhúzott egy kisebb társasággal. Ákos egy 3 fős különítménnyel haladt közvetlenül előttem. Mivel enyhe hátszél fújt, így nem álltam be senki mögé, saját tempóban haladtam 2 kisebb csoport között. Az emelkedő végére (amelyiken kissé lassú voltam) 200 m-re leszakadtam Ákosék csoportjáról. Innen sík, enyhén hullámos rész következett. Tartottam egy jó utazó tempót (3.40-45 körüli ezrekkel). Az előttem haladó boly folyamatosan távolodott, de belátható távolságban voltak. 20 km-nél volt még egy jó emelkedő, ami némileg zsbasztólag hatott, de utána egy kellemes lejtő következett egészen a célig. Itt már ki lehetett engedni a fékeket és lehetett száguldani nyugodtan. Illetve ami engem illetett szívesen száguldottam volna, csak nem úgy pörgött a lábam ahogy kívántam. Így egy lendületes, de nem elég gyors tempót sikerült csak tartanom a célig. A végén azért örültem, hogy pihenhetek. Már nem nagyon kívánkozott volna többet futni ebben a tempóban. A célban megtudtam, hogy csapatunk több tagja is remekül szerepelt. Harsányi Tamás érte el a legjobb eredményt, ő 4. lett. Utána Papp Gergő, majd Carlos következett 10 és 15. helyezésekkel. Nemsokkal előttem Ákos is beért a 20 helyen.
Részletes eredménylista itt: http://pecs-harkany.hu/wp-content/uploads/2014/01/Egy%C3%A9ni_abszolut-2014.pdf
Legközelebb terepen versenyzek majd: VTM.