Ezt a bejegyzést a hétvégén átéltek és a mai reggeli futás hatására kezdtem megírni. Mert arra kellett rádöbbennem, hogy futás nem pusztán sport. Nem csak életérzés, hanem valami még magasztosabb dolog. Művészet. A Syma Csarnokban látottak és átélt események hatása számomra olyan volt, mint egy tökéletes zenemű végighallgatása. A tanítványom 2000 m-en mutatott futása és teljesen megegyezett egy remekül komponált szimfónia nagyszerű zenészek általi előadásával. Ahogyan egy ilyen zenemű lenyűgözi az embert és esztétikai élményt nyújt, úgy ez a verseny is ugyanezt nyújtotta. Egy híres matematikus mondta egyszer, hogy egy képlet, ami bonyolult dolgokra ad magyarázatot, esztétikailag is szép. Sokáig gondolkodtam rajta, hogy mi lehet szép egy kacifántos számsorban de most vasárnap rájöttem mire is gondolhatott. Számára egy rejtvényszerű probléma matematikai megoldása igazi gyönyörűség volt. Amikor leírta a megoldást a matematika nyelvén, ezzel egy olyan alkotást hozott létre, mint egy festő, vagy egy író, esetleg zeneszerző. Akik ihletett állapotban valami csodálatosat alkottak. Amikor létrejött a művük, igazi katarzist élhettek át. Ugyanezt éreztem én is a vasárnap, amikor a tanítványomat láttam futni. Az a futás egy esztétikai élmény volt. Minden rezdülésében. Minden résztvevője csodás összhangban volt az elképzelésemmel. Balázs olyan volt mint egy zenész, aki eljátssza a kedvenc darabját. Azt amit a karmester és egyben zeneszerző megálmodott. Tökéletesre sikerült. Az előadás minden várakozást felülmúlt. Így a végén ugyanazt a katarzist élhettem át, amit azok a nézők érezhetnek, akik valóban átadják magukat egy zenemű varázsának. Csak gratulálni tudok az előadónak, aki nem mellesleg valóban zenész(is) nem csak sportoló. Talán nem is véletlen, hogy éppen ez a hasonlat jutott az eszembe...
