Németh Luca beszámolója a Young Race-ről:
Marathon du Mont Blanc 2018.
A Marathon du Mont Blanc nevezetű terepfutóversenyt minden év június végén rendezik a Mont Blanc völgyében elhelyezkedő Chamonixban. A versenyhétvégének vannak különböző hosszúságú távjai, de az „eredeti” távnak, a maratoninak, idén pont 40 éve ad otthont Chamonix… Ez azért érdekes, mert Európa egyik legelső és legrégebbi terepfutó versenyéről beszélünk, aminek óriási hagyományai vannak.
Én a Young Race Marathon távon indultam, ami 15 kilométer hosszúságon 1030 métert emelkedett, és közben kb. 800 métert lejtett.
Szerda reggel indultam el apukámmal, majd a sikeres megérkezés után a vacsorát már a csodálatos panoráma mellett élvezhettük a hatalmas hó-sipkás hegyek között.
Most is nagyon fontosnak tartottuk, hogy hozzászokjunk a magassághoz és hogy bejárjuk a pályát, mivel bőven volt időnk rá, ezt két részletben is sikerült megoldanunk.
Csütörtök reggel kezdtünk a nehezebb és hosszabb résszel, ami 9 kilométeres szakasz volt. A szállás a pálya útvonalától 1 kilométerre feküdt, úgyhogy bemelegítő gyanánt azt is le illetve fel futottuk. A pályabejárás inkább gyaloglásból állt, persze a nehezebb, technikásabb részeket megfutottuk, előre kigondoltuk melyik lépés kombináció lenne az ideális, stb. A cél a Planpraz nevű hegytetőn volt, ahonnan érdemben és kényelmesen csak felvonóval lehetett lejutni Chamonixba. Én így is tettem, míg apa edzésből lefutott a vertikál pálya útvonalán.
Pénteken már a pálya első 6 kilométert jártunk be. Ehhez viszont el kellett jutni a rajtba, Le Tourba ahonnan a verseny indult. Köszönhetően a remek tömegközlekedésnek, ezt könnyedén megoldottuk.
A pálya útvonala rögtön a rajt után egy szűk, egynyomos ösvényre fordult lefelé, majd egy hidat is keresztezet. Ezeket a helyezkedés miatt volt fontos megismerni. A továbbiakban az út leginkább sík, lejtősen lapos volt, így ez egyszerű szakasznak minősült. 3 kilométer után jött egy hosszabb és nehezebb emelkedő, ami ráadásul a napos, árnyéktól mentes hegyoldalon húzódott végig. Az emelkedő 1700 méter magasan végződött, utána következett az egyetlen hosszú lejtője a pályának (kb. 1400 méter hosszúságon lejöttünk 1400 méterre) ami nagyon technikás, köves és gyökeres volt. Majd az út ellapult és belevezetett a tegnapi pályabejárás útvonalába.
Így, hogy egészben láttuk a pályát, azt gondoltuk, hogy lassan, megfontoltan kell kezdeni. Ha az ember elveri a lábát az első lejtőkön, vagy túlságosan erősen fut az első komolyabb emelkedőn, akkor a maradék 9 kilométert már nem fogja bírni. Főleg úgy, hogy az a nehezebbik rész, az eleje inkább amolyan bemelegítés.
Ezzel a taktikával álltam oda a rajthoz, vasárnap 10 órakor Le Tourban. Különösen örültem, hogy már 9 órakor ott voltunk mivel így láthattam a maraton élmezőnyét elfutni. Kilian, Sage Canadey, Xavier Thevenard, Ida Nilson, mind ott futott el előttem…
A rajt előtti idegeskedés is megvolt, próbáltam meglesni mindegyik lánynak a rajtszámát hátha az én ellenfeleim valamelyike…
A rajtnál nagyon jó helyen álltam és sikerült jól elkapnom, mivel az út hirtelen beszűkült és rögtön tolakodás lett. Én inkább lelassítottam és félreálltam mielőtt fellöknek. Lökdösődés, mellettem közvetlenül valaki megbotlott és elesett. Mindenki félreugrott, tolongás, majd végre kiértünk egy szélesebb útra. Fogalmam sem volt, hogy hányadik lehetek, hány lány van előttem, mert a tömegben nem láttam. A lejtő végén ott állt apa, és mondta az időket, pozíciókat. (3km 11.30. 7.hely)
Kezdődött az első nagy emelkedő és hirtelen úgy megütött, hogy azt éreztem, hogy talán kicsit még így is erősen kezdtem. Futottam felfele, a többi versenyző nagy része gyalogolt. Ez jó. Könnyen haladtam, de még így is visszafogtam magam, nem akartam annyira nyomni, maradjon az erőből a végére. Egyszer csak észrevettem, hogy szomjas vagyok, ezért amikor utolértem egy srácot gyorsan kunyeráltam tőle egy kis vizet angolul (valahogy muszáj kibírni a meleget). Szerencsére adott, bár nem sokat segített, a következő 10 percben ugyan olyan szomjas lettem.
Lassan az emelkedő tetejére értem, amikor utolértem egy lányt. Megnéztem a rajtszámát. 2820. Tudtam, hogy ki ő, mivel megnéztük az előző évek eredményeit. Ő nyerte meg tavaly ezt a versenyt 1:57 es idővel. És most ott gyalogolt előttem.
Őszintén megörültem neki, tudtam, hogy a lejtőn erősebb, mint én, főleg úgy, hogy a lefelében próbáltam arra törekedni, hogy sérülésmentesen leérjek. (a Maxi Race-n 4 percet kaptam tőle a lejtőn)
Mint gondoltam, a lány ellépett és kb. másfél perccel leelőzött.
Szerencsésen leértem a lejtőn, végre jött egy könnyebb rész. Hullámos volt a pálya kisebb meredek kaptatókkal. Apa itt is megjelent, mondta, hogy a lány, aki leelőzött és előttem van már junior és 1,5 perc az előnye...
Boldogan azt hittem, hogy akkor most második vagyok abszolútban meg első a kategóriámban. Hát nem…!
Aztán mondta apa, hogy kategóriában csak második vagyok, mert egy cadett korosztályú lány más rajtszámmal indult, mint amivel be volt nevezve, így ő is előttem van.
Micsoda? Amikor ezt a rajtszámos cuccot mondta akkor még nem értettem meg, csak azt tudtam, hogy valaki van előttem és menni kell. Mert be kell érni.
Apa mondta, hogy a lány valószínűleg nagyon bekezdett és most csípőre tett kézzel csak gyalogol és egy 200-300 méternyi egyenes az előnye.
Futottam, néha egy-két lépést én is gyalogoltam. Haladtam, ahogy tudtam a leghatékonyabban.
A frissítő a Flégere hegyen volt 9 kilométernél. Egy sípályán kellett felfutni a hegyre, de inkább az előtte lévő szerpentines meredek rész volt a nehezebb.
A szerpentines résznél utolértem és megelőztem a lányt, aki a lefelén ellépett. Sajnos, mint később kiderült a frissítőnél feladta a versenyt, nem tudni miért.( a tavalyi győztes)
Ahogy kiértem a sípályára láttam a cadett-es lányt. Narancs pólóban volt és gyalogolt. Sikerült utolérnem és leelőznöm, pont a frissítő előtt. Bár igaz nem esett valami jól a lábamnak ez a felfele, tudtam, hogy csak innen indul a verseny.
A frissítőn apa beadott gyümölcslevet, azt gyorsan megittam, mert nagyon meleg volt. Majd ettem két gumicukrot (attól megy a futás jól, most két medve volt, amit megettem ) és már indultam is tovább, mert az ellenfelem csak 10 méterre volt tőlem (a lány megnyerte a tavalyi YCC -t, azt a versenyt, amin én is fogok indulni idén)
Apa mondta, hogy most kell futni, most kell nyomni. Bár már éreztem, hogy fáradok még mindig volt 5 kilométer.
És egyszer csak valahogy mentem. Haladtam folyamatosan, igaz hogy nem gyorsan, de lendületesen és ez a lendület megmaradt a nehéz kőgörgeteges részeken is. Utólag úgy gondolom az a rész ment a legjobban, de akkor valahogy gyengének éreztem magam.
Ismét látom apát, már csak másfél kilométer van hátra. Azt mondta, körülbelül 500 méterre van a lány tőlem. Már csak utazni kell, és befutni…
Nehéz „csak úgy befutni” hogy végig felfele megy a pálya, viszont mivel a maratoni táv is ezen az úton ment, ezért beálltam egy-egy maratoni bolyba és velük együtt mentem végig az utolsó kilométereken.
Már csak 600 méter, nem volt meredek, de így is belegyalogoltam, éreztem, hogy fáradt a lábam és hogy kevesebb a levegő itt 2000 méteren. Sokkal kevesebb…
Már csak méterek választhattak el a befutótól (ami nyilván felfele volt) amikor már körbevettek a szurkolók. Két oldalról üvöltöttek név szerint nekem, ami elég fura volt, nem szoktam meg ezt a különös, de nagyon jókor jövő biztatást, ami nagyon jól esett.
Talán a befutó volt a legjobb része a versenynek. Pacsiztam gyerekekkel, szurkolókkal majd a végén átléptem a kaput, az idő megállt és minden visszatért a régi kerékvágásba. Már nem kellett azon gondolkodni, hogy hová lépjek, melyik része jó az útnak vagy, hogy hol járok a pályán.
Az idő a meleghez képest jó lett, 2 óra 4 perc, a tervezett2:05-ön belüli. A végén kiderült a legyőzőm egy ES(20-22 éves) kategóriás svájci lány volt, aki kereken 2:00 futott, így közel 4 perccel előzött meg, s a végén én is 4 percet adtam ellenfelemnek, a narancssárga pólósnak (csak így hívom ) .
Elfáradtam, ha lehet ezt így mondani. Nem a pálya nehézsége vagy a szintemelkedés esett a nehezemre. Inkább a meleg időjárás és a rengeteg por, ami az úton volt.
Amit adott nekem a verseny:
Nagyon szép helyen futhattam, erős ellenfelekkel és végre kevésbé középhegységi terepen, inkább alpesi terepen. Már most visszavágyom oda.
