Nomád Terepfutó Suli

Ózd Hegyi Futóverseny 2014

Az év elején még nagy reményekkel készültem erre a megmérettetésre. Szerettem volna jól felkészülni és sikeresen versenyezni. Aztán jött a tavasz, jöttek a munkák...én meg egyre nehezebben tudtam edzeni. Készültem, de nem gyűltek kellőképpen a kilométerek. Egy-egy gyors futás azért sikeredett. A verseny előtt 10 nappal egész jól ment az iram. Aztán valami megváltozott. Egyre fáradtabb lettem és kissé összecsaptak a hullámok felettem. Így mentálisan is eléggé szétcsúsztam. Azért becsületből elmentem Ózdra, de nagy reményeket már nem fűztem hozzá. Carlosékkal utaztunk a versenyre, ahol Ákos munkatársam már várt a Hoka sátornál. Itt becsatlakoztam egy kis eszmecserére. Rövid bemelegítés után összegyűltünk a rajtvonalon. Az időjárás eléggé kiszámíthatatlan volt. Felhős idő ígérkezett, de eső ugyanúgy kinézett, mint a napsütés. A biztonság kedvéért felvettem egy futósapkát. Mivel változtatni kellett az eredeti útvonalon, így a rajt után egy 300 méteres kis kört kellett a versenyközpont közelében tenni, csak ezután fordultunk rá a valódi pályára. Mivel az előző napokban elég sokat esett az eső, csúszós, saras pályára számítottam. Ezért is választottam a Rapa Nui Trailt ezen a napon. Én nagyon szeretem, mert pörgős, gyors cipő és elég stabil is terepen. Az elején a fiatalok azonnal erős tempót diktáltak és az élmezőny hamar eltűnt a szemem elől. Én próbáltam egy kényelmes, de erős tempót felvenni, amivel nem szakadok le nagyon, de nem is lövöm el a puskaport az elején. Már 3 km-nél éreztem, hogy baj van. Fulladás, gyengeség... Ami sajna a VTM-en is előjött. Itt sajna még hatványozottabban. Kovács Laci (vele voltam egy korcsoportban) ott futott előttem. Próbáltam tartani vele a lépést, de sajna egyre jobban leszakadtam. 5 km-nél még az is megfordult a fejemben, hogy így végig se tudok menni és legjobb lenne visszafordulni. Az viszont elég szégyenletes lenne. Tehát megmakacsoltam magam és csak azért is továbbmentem. Lassan és szenvedve, de nyomtam a hullámzó ösvényeken. Időnként kitekintve nagyon szép kilátások voltak a környező tájra. Sajnos eléggé figyelni kellett, a saras ösvények miatt, így csak ritkán tudtam szétnézni. A cipő szerencsére nagyon jól tartott alig csúsztam meg a legsarasabb részeken is. Féltáv előtt, már alig éltem. Harsányi Zsolt (10 évvel idősebb nálam!!) ott lihegett a nyomomban. Kovács Laciékat meg már nem is láttam. A fordító előtt jött szembe az élmezőny. Pelsőczi vezette a versenyt, meggyőző előnnyel. Várható volt, hogy ezt már meg is nyeri, ha nem esik el valahol. De jöttek a csapattársaim is jó tempóban Harsányi Tomi a 3. helyen száguldott, míg Carlos is az első 10-ben futott(előző héten nyerte meg a T100-at!!). Ahogy futottak el mellettem a sporttársak, valahogy egyre inkább kilazultam. Már nem volt a görcs sem a lelkemben, sem a légcsövemben. Végre elkezdhettem futni! A fordító előtt Kovács Laci is jött szembe és láttam, hogy 400 m körüli az előnye. Ekkor már végre rendes tempóban haladtam. A fordító után ez méginkább sikerült. Szinte 1 kilométeren belül 2 futót is utolértem. Végre az emelkedőn is és a lejtőkön is haladtam. Most bántam igazán, hogy az elején annyira rosszul voltam. Emlékeztem, hogy mennyi emelkedő vár még rám a visszaúton, ezért nem mertem üveghangon tolni, csak egy erős utazó sebességet vettem fel. Egy fiatal sajónémeti futó haladt közvetlenül előttem. Jó volt a tempója, így ragadtam rá. Egy nyíltabb résznél feltűntek előttem Laciék. Hűűű...ennyire megközelítettem volna őket. Akkor tényleg jó ez a tempó. Minden beltható kanyar után egyre közelebb láttam őket. De már fogytán volt a táv és a muníció is. Éreztem, hogy ennél már nem tudok nagyobb fokozatba kapcsolni. Emelkedő meg még volt a cél előtt is szép számmal. A lábaim bírták, de kezdtek egyre jobban fájni. hajrá! Már csak 1 km... a vége lejtő. meg lehet csinálni. Az utolsó kanyar előtt már csak 50-60 méter volt a távolság. Jött a hajrá. Lacit se puha fából faragták. Természetes, hogy ezt már nem engedte ki a kezéből ő is szépet vágtázott a végén és kb fél pesr előnnyel előttem ért célba. Így meg kellett elégednem a korosztályos 2. helyezéssel, a nyílt kategóriában (Nem az OB-n indulók között.) Azért jól esett a végén ez a tempós futás. Valamennyit visszaadott az önbizalmamból. Mert az első felén mutatott csoszogás már-már elvette a kedvem a további versenyzéstől is. Remélem legközelebb az elejétől sikerül jó tempóban végig tolni! 

Végeredményem: 21 km,  1.35.38. Korosztályos 2. helyezés. 

Köszönet a szervezőknek, és gratulálok minden versenyzőnek!

(Fejes László fotója)

Március 30-án szép, napsütéses időben rendezték meg Száron, a Vértes Terep Maraton terepfutóversenyt.

4 távon mérhették össze tudásukat a futók: 52-, 42-, 21- és 10 km-en. Jómagam a félmaratoni távot választottam ezen a napon. Nem volt túl szerencsés, mivel itt gyűlt össze a legnagyobb mezőny, ráadásul a pálya vonalvezetése, jellege kimondottan kedvez az aszfaltos futóknak. Így nem voltak dobogós reményeim. De igazából edzésnek tekintettem ezt a versenyt, tehát nem foglalkoztam azzal, hogy milyen helyen érek célba. Csak önmagammal versenyeztem. Ezúttal sajnos nem sikerült terv szerint teljesíteni a távot. Sajnos sokkal lassabb voltam, mint ahogy eredetileg szerettem volna. 1 óra 30 perc alatt értem célba, ami jó 5 perccel több, mint amit terveztem. Sajnos már az elején éreztem, hogy nem húz a "motor". Nem úgy haladtam, ahogy szerettem volna. Így beálltam egy utazó tempóra és próbáltam mindent kiadni magamból amit aznap tudtam. sajnao a lejtőkön sem tudtam felgyorsulni. valószínű, hogy az allergia okozta ezt az általános gyengeséget és az erős oxigénhiányt. Ez pedig visszavetette a tempómat is. Végül izomzatilag teljesen lazán, de egyébként hihetetlenül lihegve értem célba.

 http://www.terepfutas.hu/hu/vtm2014-felmaraton-ferfi

Majd legközelebb jobb lesz (Áprilisban a Mátrában...)